A több mint 1 hónappal ezelőtt lezajlott legutolsó önkormányzati egyeztetésen január közepére kaptunk igéretet egy újabb találkozóra, a végleges kiviteli tervek munkaközi példányának áttekintésére, a Magyar Kerékpárosklub nov.20-i levelének megválaszolására. Azóta a Jegyző Úr elérhetetlen, emailjeinkre nem válaszol, telefonján automatikus üzenet jön, hogy nem tudja felvenni.
Az eset nem az első, sajnos ezt is meg kell említenem. Az elmúlt évben a kommunikáció sokszor akadozott. Amikor valami beindul, mindig van előrelépés, készséges az Önkormányzat minden kérésünket meghallgatni, de a szóbeli ígéretek sokszor elszállnak. A legelső bejárásunkról egy év óta nem készült hivatalos jegyzőkönyv, a beígért látványterveket ugyan a tervezők hibájából, de több hónapos késéssel kaptuk, és még sorolhatnám. Az esetek sajnos rosszabb pillanataimban arra engednek következtetni, hogy az önkormányzatnak nyűg a civilekkel foglalkozni, még akkor is, amikor azok összeszedett, szakmai véleményt bocsátanak ingyen, lelkesedéssel, szívből a közös városkép építő projekthez. Nem értem máig, hogy mit csinálok rosszul.
A blogot az átláthatóság kedvéért írom, ezért úgy gondolom, úgy korrekt, hogy az ilyen bakik is bekerüljenek. Emellett nem célom az Önkormányzat lehúzása, az érdemeiket ugyanúgy taglalom, a válaszokat és a folytatást pedig továbbra is várom, miközben a világ hatalmas lépésekkel robog el mellettünk.
Hozzászólások
Ha már a világ elhúz
Ha már a világ elhúz mellettünk téma megy, akkor még egy szuper amcsi példa arra, hogy miként kell az autók helyett inkább a benne ülőknek átadni a várost:
http://sf.streetsblog.org/2010/02/16/san-francisco-takes-parking-spaces-...
Vagy az MK nemzetközi
Vagy az MK nemzetközi jó-példa gyűjteménye:
http://kerekparosklub.hu/nemzetkozi-jo-peldak-es-az-active-access-partne...
Jövő héten mégis lesz
Jövő héten mégis lesz egyeztetés a terveket illetően. A kommunikáció ismét késős volt, de legalább ismét haladunk. Akit érdekel részletesebben is a dolog, írjon személyesen. Kösz, G.
Most csütörtökön megyünk a
Most csütörtökön megyünk a Jegyző úrhoz egyeztetni. Jelen lesz Nagy Katalin tervező, Bencze Kovács Virág, a Magyar Kerékpárosklub képviselője, valamint az utcából Víg János a boltosok nevében és jómagam a lakók nevében. Ha bármi észrevétel, kérdés, kérés van, emailben szívesen fogadok bármit, hogy képviselhessem a megbeszélésen!
Kikerült a netre az építkezés
Kikerült a netre az építkezés ütemterve:
http://masodikkerulet.hu/hirek/bel_budai_felujitas_terv.html
"A második ütemben április 15. és május 30. között a Lövőház utca forgalomcsillapított szakaszát építik az Ezredes és a Káplár utca között."
"A negyedik ütem során végzik el a Lövőház utca sétálóutcává alakítását. A látványos változást hozó építkezés tervek szerint május 18-tól július 30-ig tart majd a Káplár utca és a Fény utca közötti területen."
Hozzászólás